Facebook

Formabontó

Blogomat azért hoztam létre, hogy felkavarjam a Forma-1-es blogvilág állóvizét. Nem ígérhetem Wéber Gábor mindenre kiterjedő technikai szőrszálhasogatását, Palik agilis stílusát — csak magamat. Remélem a felkavaráshoz ez is elég lesz. Ami engem illet, egyéni látásmódommal, elemzéseimmel és kritikáimmal egy új, sajátos látásmódot szeretnék nyújtani nektek.

Friss topikok

Címkék

2012.11.01. 12:53 zenador

Alonso Vettel nyomában

Az autóversenyek csúcsát képviselő F1 a hétvégén az ezerarcú India ősi földjére tette be a lábát. Az indiai pálya tipikus újépítésű kirakatpálya. Sajnos ennek minden hátrányával. Az infrastruktúra professzionális, de összehasonlítva az európai ringekkel, az eredetiséggel és spiritusszal nem áldották volna meg gazdagon a pályát. A vonalvezetés nem tartogat sok meglepetést és nehéz előzni, ami a versenyek hangulatát is megpecsételi. Szerencsére idén több előzést láthattunk, hála a KERS-nek és a DRS idei bevezetésének.

 A kvalifikáció túl sok meglepetést nem okozott: a Red Bullok taroltak. Az első rajtkockát Vettel, a másodikat Webber szerezte meg. Harmadik helyről az egyre javuló McLarennel Hamilton indulhatott. Mellette csapattársa, Button rajtolhatott. Az ötödik és hatodik helyet Alonso és Massa szerezte meg. A hetedik helyről Kimi rajtolhatott, míg a nyolcadikról Perez a Sauber-rel. A rajtrács nagyon beszédes: Red Bull, McLaren, Ferrari, Lotus és Sauber. Ez a sorrend méltán reprezentálja a csapatok közötti jelenlegi erőviszonyokat. A Red Bull elsősége megkérdőjelezhetetlen, mögötte a McLaren, amely rengeteget fejlődött az évad során, talán a leginkább előre menetelő csapatnak nevezhetjük. A harmadik sor a Ferrarié, a vörösök szintén hatalmas fejlődést mutattak be. a McLaren és a Ferrari javuló formája egyáltalán nem véletlen — a nagy költségvetésű csapatok győzik pénzzel az évközbeni fejlesztéseket, így nem csoda, hogy akár az utolsó versenyekre is Főnix hamvaiból feltámadva képesek új erőre kapni. Nem úgy a Lotus, amely sokkal szerényebb költségvetésből gazdálkodva egyre hátrébb araszol az erősorrendben. Az utóbbi versenyeken egyre halványabb teljesítményt nyújtanak, a negatív spirál most sem tört meg, de lássuk a versenyt!

A rajt jelentősebb atrocitások nélkül zajlott le, Schumi azonban nem tudta megúszni a rajt utáni csiki-csuki küzdelmet. Mentségére legyen mondva, hogy ezúttal nem ő volt a hibás. Hátulról Vergne belerongyolt, így jobb hátsó defektet kapott. Ez a momentum megpecsételte az egész versenyét. Az első körben ki kellett állnia új gumiért, végig hátul kullogott, ráadásul a váltójával is problémák jelentkeztek, ezért a leintés előtt 5 körrel kivezényelték a boxba. Schumi a 2012-es szezonban elképesztő peches, az ősi India sem tudott szerencsét hozni számára.

A rajt sima volt, de nagyszerű helyezkedések
következtek utána. Forrás: .

Button szemfüles volt a rajt után, mert le tudta előzni csapattársát, Hamiltont, azonban az első körök császára egyértelműen Alonso volt. A két McLaren dupla szélárnyékát kihasználva mindkét autót maga mögé tudta gyűrni, így az első körökben, már a Red Bull-ok mögött loholt. Az élen Vettel messze elhúzott, mögötte lemaradva Webber furikázott, majd folyamatosan zárkózott fel Alonso. A 7. körben Hamilton, Button Massa és Raikkönen négyes fogat alakult ki, Hamilton lassúnak bizonyult, ezért mögötte feltorlódtak a versenyzők. Túl sok izgalom nem következett ezután: Hamilton mögött a vonat beállt. A 25. körre Alonso fel tudott zárkózni Webberre, de nem tudta megelőzni. A következő körökben az élmenők kimentek a boxba az első kerékcserére. Mivel a többség 1 kiállásos taktikát választott, ezért egyben ez volt számos pilótának az utolsó kerékcsere. A verseny ezen részén jelentős momentum volt a szakadatlan Kimi Massa-csata. A finn nem tudta legyűrni Massát, aki precízen terelgette a Ferrarit Kimi előtt. Szemmel láthatóan a Jégember gépe nem volt rendesen belőve, mert az egyenesekben lassúnak bizonyult, ezért Massa az egyenes szakaszokon mindig egérutat nyert. Az első kerékcserék után Kimi meg tudta előzni a boxutca utáni kanyarban a friss gumikon csúszkáló Massát, de ez pünkösdi királyságnak bizonyult, mivel a következő kanyarkombinációkban a brazil visszaelőzött. Ezek után Kimi már hiába támadt, a verseny végéig Massa megtartotta a pozícióját Kimivel szemben.

A 33. kör a technika-őrülteknek egy érdekes pillanatot tartogatott. Hamilton a boxban egy új kormánykereket is kapott. A Forma-1 elképesztő fejlődésére jellemző, hogy kerékcsere ideje alatt Hamilton ki tudta kapni a régi kormányt, és a szerelő kezéből el tudta venni az úajt és bepattintani a helyére. Ez a mutatvány, 1995-ben Schumachernek majdnem fél percébe került.

Felfoghatatlanul gyors kormánykerékcsere. Forrás: .

A 42. körben a Weber-Alonso csata eldőlni látszott, mivel az ausztrál meg tudott lépni a gumikopással küszködő Alonsótól. Sokáig nem örülhetett az egérútjának Webber, mivel a KERS-e kezdett vacakolni — Alonso megint fel tudott rá zárkózni, sőt a 48. körben meg is előzte a második számú Red Bullt. Az 54. körben a Red Bull másik autójára is lecsapott a balszerencse. Vettel túl szélesen vette az egyik kanyart, ezért a rázókő a pilótafülke alatti — a padlólemez előre nyúló részét — lekaszabolta. Mivel ez az aerodinamikai elem a hátsó diffúzor számára tereli a levegőt, ezért a kétszeres világbajnok alatt lelassult a versenyautó. Mondanom sem kell, hogy a második helyre előre verekedő Alonso vérszemet kapott és még nagyobb sebességbe kapcsolt, hogy Vettel addig kiharcolt, de gyorsan olvadó előnyét leapassza és befogja a szárnyaszegett Red Bullt. A mutatvány azonban nem sikerült: a spanyol torreádor nem tudta befogni a vörös bikát, mert Alonso túlerőltette a dolgot, a megviselt gumijait még jobban szétkoptatta, csúszkálni kezdett, sőt néhány kanyart szélesebben vett, így visszavett a tempóból. Az élen Vettelnek sikerült a megrongálódott autóját összeszedni és végül megint gyorsult, miután a padlólemezről leszakadt, szikrázó elemek kitisztultak a kocsi aljáról.

A spanyol az utolsó körökben annyira lelassult, hogy inkább már hátrafelé kellett vizslatnia, mivel Webber megtáltosodott és keményen támadta, sőt Hamilton is felzárkózott az ausztrálra. Végül Webbernek nem sikerült Vetteltől alaposan leszakadó Alonsót megelőznie. A befutók sorrendje: Vettel, Alonso, Webber, Hamilton, Button, Massa és Kimi.

Az új szabályváltoztatásoknak hála az idei indiai verseny nem fulladt dögunalomba, de a szezon többi versenyéhez képest, vérszegény akciókat láthattunk. Az év eleji őskáosz mostanra kitisztult, és a Red Bull régi szép fényében csillog megint, úgy tűnik, hogy senki és semmi sem állíthatja meg Vettelt abban, hogy begyűjtse a harmadik világbajnoki címét is, de Alonso még ott van Vettel nyomában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://forma1bonto.blog.hu/api/trackback/id/tr854883687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása